Köszöntöm a látogatót!
Természetes gyógymódok híveként alkalmaztuk először a HRI-Vitalion tablettát. Hitetlenkedve néztük a doboz oldalára irt összetevők alapján, ugyan hogy hathat ez érszűkületre és csontritkulásra? Első 1-2 hetes szedés után a párom édesanyja még nem érzett semmi változást. Azért rendületlenül szedte tovább az elsőként kipróbált HRI készítményt. A második hét után megnyugodva érezte, hogy csökkentek a lábfájdalmai, jobb közérzetről és hangulatról számolt be.
Cukorbetegségéből adódóan sajnos sok egészségügyi problémával küszködött. A legszembetűnőbb eredményt a több évig makacsul fennálló lábszárfekély begyógyulása illetve a kevésbé ingadozó vérnyomása jelentette. A hihetetlennek tűnő hatásoknak köszönhetően Rózsika néni lelkendezve mesélte el a távol élő testvéreinek a tapasztalatait. Karácsonyhoz közeledvén vásároltunk több dobozzal ajándékba is, de akkor már a HRI-vitalion klubtól, a gyógyszertári árakhoz képest jóval kedvezőbb áron. A megajándékozott rokonok hasonlóan, pozitív eredményekről számoltak be. HRI vitalion készítmények felkeltették az érdeklődésemet.
Természetgyógyászati tanulmányaim során megismerhettem azon lehetőségeket melyek alkalmasak a népbetegségnek számító (meszesedésből adódó) szív- és érrendszeri problémák természetes úton történő kezelésére. Karcsú eszköztárunkban a legfontosabb a megfelelő életmód alkalmazása, illetve a legfontosabb mindezek megelőzése. Fennálló problémák esetén a betegség stagnálásával, jobb esetben lassú javulással számolhatunk. A fájdalmakkal küszködő, esetenként életminőségükben is korlátozott emberek számára a megfelelő életmód mellett a legfontosabb kezelési mód a felírt gyógyszerek szedése.
A HRI vitalion klubban forgalmazott készítményekkel, természetes összetevői segítségével, mellékhatások nélkül, meglepő állapotjavulásokat tudtunk elérni. Nagyon jó tapasztalataink vannak érszűkületes problémák kezelésében, akár annak súlyosabb változatai esetén is. Cukorbetegség következtében előforduló szövődmények, szívproblémák, lábszárfekély, allergia, reumatikus, ízületi problémák és még számos terület, mellyel kapcsolatosan pozitív eredményeket, egyértelmű életminőség javulást tapasztaltunk. Egyszerű a szedésük, az étkezésekkel könnyen összeköthető, könnyen lenyelhető formában vannak előállítva.
Javaslom, ha szeretne saját vagy környezete egészségügyi állapotán javítani a klasszikus orvoslás kezelési lehetőségei mellett, bátran próbálkozzon a mellékhatásoktól mentes gyógynövény-terápia lehetőségeivel.
A HRI termékcsalád azon különleges táplálékkiegészítők egyike, mely fokozottan odafigyel a gyógynövény-hatóanyagok kombinációinak hatásaira a HRI komplex hatóanyagrendszer eszköztárának segítségével. A sokak által ismert ásványi anyagok, vitaminok, nyomelek az emberi szervezet számára kiválóan hasznosuló formában, a növényi részek által biztosított szerves környezetben vannak jelen a HRI készítményekben. Ezen szerves környezet a garancia arra hogy a hatóanyagok eljussanak oda ahova az szükséges és a szervezet hasznosítani is tudja őket. Hatékonyságukat a megfelelő kombinációk pedig megnövelik.
Amennyiben tanácstalan a termékeket illetően nagyon szívesen válaszolok kérdéseire szóban vagy írásban egyaránt. Számtalan terméktapasztalattal rendelkezünk a klubbon belül melyet nagyon szívesen megosztok Önnel. Ha a termékek gyógyhatásain kívül az üzleti rész is érdekli keressen bátran. A klub marketing terve lehetővé teszi hogy a saját illetve a család fogyasztását ingyenessé tegye, illetve komolyabb munkával komolyabb jövedelemre szert tegyen. Ha a termékeket, üzleti lehetőséget másoknak is ajánlja, az abból származó jutalékot termékként vagy pénzjövedelemként hasznosíthatja. Kérdése van kérem tegye fel az alábbi űrlapon, vagy keressen telefonon (0630/238-4749).
Sólyomné Ibolya
Ha a klubbal vagy a termékekkel kapcsolatosan kérdése van tegye fel itt!


